hirnegyed.hu

BL: bekapcsolódnak a nagycsapatok is

BL: bekapcsolódnak a nagycsapatok is


Az európai topbajnokságok képviselői mellett többek között albán és kazah csapat is küzd majd a főtáblára jutásért a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörében. Kedden pályára lép a Manchester United is, a mérkőzést az M4 közvetíteni fogja.

Dzsudzsák döntött: Bursaspor

Dzsudzsák döntött: Bursaspor


Aláírta a szerződését a Bursaspor labdarúgócsapatánál Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya, akit délután mutatnak be hivatalosan Bursában. A török klub a Facebook-oldalára feltöltött egy képet, amelyen a 28 éves futballista az együttes nevével és színeivel díszített sálat tart a kezében. A 69-szeres válogatott Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később a Dinamo Moszkvához került. A Bursaspor 2010-ben bajnok volt Törökországban, az előző idényben pedig a hatodik helyen zárt.

A legfontosabb kvótaszerzési lehetőség előtt atlétáink

A legfontosabb kvótaszerzési lehetőség előtt atlétáink


Az európai, így a magyar öttusázók számára is legnagyobb létszámú olimpiai kvótaszerző versenyt rendezik keddtől vasárnapig az angliai Bath-ban. A kontinensviadalon mindkét nemben nyolc versenyző juthat riói indulási joghoz a hagyományos küzdelemben.

Csóka Nándor Eb-bronzérmet szerzett

Csóka Nándor Eb-bronzérmet szerzett


Bronzérmes lett a bulgáriai Szamokovban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon az 52 kilogrammban szereplő Csóka Nándor, miután a pénteki elődöntőben egyhangú pontozással kikapott a hazai közönség előtt szereplő Daniel Aszenovtól.

“Beszólt” Wawrinkának majd kiesett Kyrgios

“Beszólt” Wawrinkának majd kiesett Kyrgios


Nick Kyrgios, aki szerdán sportszerűtlenségével hívta fel magára a figyelmet a svájci Stan Wawrinka elleni meccsén, másnap John Isnertől kikapott és kiesett a 4,18 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztornán.

Kyrgios keményen beszólt Wawrinkának

Kyrgios keményen beszólt Wawrinkának


A pályán és az öltözőben is nézeteltérésbe keveredett az ausztrál Nick Kyrgios és a svájci Stan Wawrinka a 4,18 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztornán.

Nagyon szennyezett víz a riói versenyhelyszíneken

Nagyon szennyezett víz a riói versenyhelyszíneken


Elégedett a jövő évi riói olimpia tesztviadalainak rendezésével és hangulatával Naval el-Mutavakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságának vezetője, ugyanakkor kiemelte: a szabadtéri vizes versenyek helyszínén a környezetszennyezést fel kell számolni.